FERENCZI Sándor
A tászoktetői székely (?) rovásírásos sziklakarcolat (1938)
(A közlésről)

A jeles tudós jelentős, kiadatlan hagyatékából fia, FERENCZI István választotta ki és gondozta a kéziratot. A szövegközi ábrautalásokhoz tartozó képanyagot l. Kovács, 1914. A tászoktetői (Gyergyóditró) sziklarajzok-írásjelek kérdése Ferenczi Sándort, aki a székely rovásírásnak is ismert szakértője volt, már jóval korábban is foglalkoztatta (l. pl. egy 1931-beli könyvismertetőjének rövid utalását). A Ditróhoz tartozó fennsík 1913-ban felfedezett emlékeinek eredete, kora mindmáig tisztázatlan. Már Kovács István, legrészletesebb leírójuk legalább három csoportjukat különbözteti meg. Az emlékeket Bakó Géza tárgyalta utoljára (SCIV), a legrégebbieket 1968-ban neolitikum végi rajzolatoknak valószínűsítve, illetve a Kovács által 6--10. századinak becsült második, írásjeles csoportot 1962-ben 9--10. századi, dunai bolgárnak értékelte. A harmadik csoport legfeljebb néhány száz éves, más kérdéskör. Ferenczi Sándor a második csoportot kívánta a ’30-as évek végén újra a figyelem előterébe hozni, tekintettel arra, hogy a nikolsburgi rovásábécé közlése nyomán értelmezésük lehetősége éppen akkor jelentősen megváltozott. Elemzése, amelyről legutóbb (1997) kisebbik fia, Ferenczi Géza tett említést a székely rovásírásos emlékeket összefoglaló könyvében, két lehetőséggel számolt: a dolgozat tárgyalta betűcsoport esetében nem zárható ki egy magyar nyelvű, a székely betelepedéshez köthető feloldás, de a török nyelvészeti elemzés nélkülözhetetlen. Székely vagy ótörök népcsoporthoz köthető, 12--13. századra valószínűsíthető a keltezése, a Tászok-tető pedig a zsidó vallással kapcsolatos kultikus helynek tűnik. Szerző nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy az emlékek tudományos jelentősége mindkét esetben nagy. A kézirat közzétételét, gondolatainak felelevenítését annál is inkább fontosnak találjuk, mert a közelmúltban közeli térségből (Kelemen-havasok) újabb hasonló emlékek felfedezését jelezték. Másrészt, a Tászok-tetei emlékeket már 1942-ben közös kutatási tervébe vette fel a Székely Nemzeti Múzeum és az Erdélyi Tudományos Intézet, ennek tudomány- és intézménytörténeti tárgyalása, valamint az emlékek későbbi sorsa mindenképpen külön tanulmány tárgyát kell, hogy képezze.

Vissza