Tizenötön indultunk el a felfedező útra, körülbelül tudtuk, hogy hova kell menjünk, beszélgetések alapján és a népmonda alapján azonosítottuk, hogy Oklánd és Felsőrákos között a Rika patak mentén kell valahol keressük a vár romjait.
Oklándon megkerestük a helyi tiszteletest (unitárius) aki nagyon segítőkészen megmutatta egyúttal az Oklándi templomot, majd hozzánk csatlakozott és vállalta, hogy elvezet a Rika Várához. Az idő nem igazán kedvezett nekünk, folyamatosan esett az eső, de ez nem vette el a kedvünket, tovább folytattuk a felfedező utunkat. A tiszteletes elmondta, hogy lehet menni Oklánd felől csak az a gond, hogy kicsi kocsikkal nem hiszi, hogy oda tudunk menni, annyira rossz a mezei út.
Térkép szerint a helyszint meg lehet közelíteni Felsőrákos felől is, igaz ott se tudtuk milyen út vár ránk, de bíztunk a szerencsénkben és elindultunk.
Oklánd után Vargyas következett a 131 –es úton, majd Felsőrákos, amint a térképen is látszik. Innen egy kb. 3 kilométeres út után (a sárga RIKA KO jel kornyékén a térképen) egy fát szállító helybélit megkérdeztünk nem-e tudja, hol van a Rika vára. A fiatalember a háta mögé a dombra mutatott, ott van, tehát helyben voltunk, kerestünk egy alkalmas parkolóhelyet a kocsiknak és a még mindig szemerkélő esőben nekivágtunk a domboldalnak. Az idő látva az elszánt szándékunkat meggondolta magát, abbamaradt a szemerkélés és még mindig felhős de már eső nélküli időben mászhattuk meg a domboldalt.
Egy kis keresgélés után megtaláltuk a vár romjait és körülnéztünk egy kicsit, erre már a nap is kisütött és napsütésben szemlélődhettünk, fotózhattunk.
A technika vívmányaival barátságban lévő emberek számára közlöm a vár helyszínen mért GPS adatait is: 46º 06,058´ N, 25º 30,140´ E, 606 m magasság, valamint a Rika kő adatai: 46º 06,475´ N, 25º 30,637´ E, 526 m magasság.
A vár megmaradt romjairól készült képek megtekinthetőek a fotóalbumban, más képek társaságában.
Miután kigyönyörködtük magunkat, és átéltük a hely szellemét a társaság felkerekedett és visszamentünk a kocsikhoz, ahol egy kis szünetet tartottunk, majd nekifogtunk megkeresni a mondabeli követ, amelyik a királynő sírján helyezkedik el. Egy kis keresgélés után, amelyet az is megnehezített, hogy újra eleredt az eső, megtaláltunk egy „követ” (a környéken más nincs) amelyről a helybéliek azt tartják, hogy az a mondabeli kő. Itt is készítettünk egy pár fotót, majd végérvényesen haza felé vettük az irányt.
Igaz, hogy a társaság, szíve szerint maradt volna még egy napot (sátrakkal rákészülve) de az idő nem kedvezett, ennek ellenére a kirándulásunk nagyon pozitív volt, a célunkat elértük megtaláltuk a vár romjait ezzel is bizonyítva, hogy a mondáinknak mindig van valóság alapja.
A krónikás